A kínai–amerikai hidegháború globális következményei

Néhány évvel ezelőtt egy Kínába látogató nyugati delegáció tagjaként találkoztam Hszi Csin-ping kínai elnökkel Pekingben. A delegációt köszöntő beszédében Hszi azt mondta, hogy Kína felemelkedése békés lesz, és más országoknak – nevezetesen az Egyesült Államoknak – nem kell aggódniuk a „thuküdidészi csapda” miatt. A fogalom Thuküdidész görög történetíróról kapta a nevét, aki megírta, hogy Spárta félelme a felemelkedő Athén miatt miként okozott elkerülhetetlenül háborút a két fél között.

A Harvard Egyetem professzora, Graham Allison 2017-ben megjelent, Háborúra ítélve:

Amerika és Kína elkerülheti a thuküdidészi csapdát? című könyve tizenhat korábbi rivalizálást vizsgált meg egy feltörekvő és egy uralkodó hatalom között, és arra jutott, hogy ezek közül tizenkét esetben tört ki háború. Semmi kétség, hogy Hszi a másik négy esetre kívánt összpontosítani.

Annak ellenére, hogy mindkét fél tisztában van a thuküdidészi csapdával, úgy tűnik, Kína és az Egyesült Államok beleesik ebbe a kelepcébe. Habár egy forró háború a világ két nagy hatalma között még mindig távolinak tűnik, a hidegháború kialakulásának esélye egyre valószínűbb.

Amerika Kínát vádolja a mostani viszályért. Szerinte

Kína tisztességtelen előnyre tett szert a szellemi tulajdonokat érintő lopásaival, a kierőszakolt technológiatranszferrel és a hazai vállalatoknak nyújtott szubvenciókkal, valamint az államkapitalizmus egyéb eszközeivel.

Kína pedig arra gyanakszik, hogy az USA valódi célja az, hogy megakadályozza további felemelkedését. Kína szerint magától értetődő, hogy a világ (GDP tekintetében) második legnagyobb gazdasága növelni szeretné jelenlétét a nemzetközi színtéren.
Függetlenül attól, hogy kinek lehet igaza, a gazdasági, kereskedelmi, technológiai és geopolitikai feszültségek eszkalálódása elkerülhetetlenné válhat. Ami kereskedelmi háborúként indult, a kölcsönös ellenségeskedés permanens állapotává eszkalálódhat. Ez tükröződik a Trump-adminisztráció nemzetbiztonsági stratégiájában, amely Kínát olyan stratégiai „versenytársnak” tekinti, amelyet minden fronton fel kell tartóztatnia.

Ennek megfelelően az USA erősen korlátozza a kínai közvetlen befektetéseket az érzékeny iparágakban, és egyéb intézkedéseket is hoz, csak hogy a nyugati dominancia biztosítva legyen a stratégiai iparágakban, például a mesterséges intelligencia és az 5G terén. Továbbá az Egyesült Államok nyomást gyakorol partnereire és szövetségeseire, hogy azok

ne vegyenek részt a kínai kezdeményezésű Egy út, egy övezet programban, amely szerte az eurázsiai kontinensen jelentős infrastrukturális projekteket kíván megvalósítani.

Emellett fokozza katonai jelenlétét a Kelet- és Dél-kínai-tengeren, ahol Kína agresszívebbé vált, hogy bebiztosítsa bizonytalan területi követeléseit.

A kínai–amerikai hidegháború globális következményei akár súlyosabbak is lehetnek, mint az USA és a Szovjetunió közötti hidegháborúé. A Szovjetunió egy hanyatló hatalom volt félresikerült gazdasági modellel, Kína azonban hamarosan a világ legnagyobb gazdaságává válik, és tovább is fog növekedni. Továbbá míg az USA és a Szovjetunió alig kereskedett egymással, addig Kína teljesen integrálódott a globális kereskedelmi és befektetési rendszerbe.

Egy teljes körű hidegháború a deglobalizáció újabb szakaszát váltaná ki, vagy legalábbis a világgazdaság szétválását okozná két, egymással össze nem egyeztethető blokkra. Bármelyik szcenárió valósul is meg, az áruk, a szolgáltatások, a tőke, a technológia és az adatok kereskedelme súlyosan korlátozva lesz. Most, hogy az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a ZTE-re és a Huaweire, Kína azért fog küzdeni, hogy a technológiai óriásvállalatai otthon is beszerezhessék a fontos inputtermékeket, vagy legalábbis olyan baráti kereskedelmi partnerországoktól, amelyek nem függnek az USA-tól.

Ebben a fragmentálódó világban mind Kína, mind az USA arra fog számítani, hogy minden más ország eldönti, kinek az oldalára áll, miközben a legtöbb kormány arra fog törekedni, hogy jó gazdasági kapcsolatokat tartson fenn mindkét féllel. Egy olyan jövőbeli globális gazdaságban azonban, amelyben Kína és az USA külön-külön kontrollálja a fontos technológiákhoz, például a mesterséges intelligenciához és az 5G-hez való hozzáférést, minden országnak választania kell majd, és a világ a deglobalizáció hosszú folyamatába léphet.

Bármi is történik, a kínai–amerikai kapcsolat évszázadunk fő geopolitikai kérdése lesz. Bizonyos szintű rivalizálás elkerülhetetlenül bekövetkezik.

Ideális esetben mindkét fél konstruktív módon fogja ezt kezelni, és bizonyos kérdésekben lehetővé teszi az együttműködést vagy az egészséges versenyt. Ebben az esetben lényegében Kína és az Egyesült Államok egy új nemzetközi rendet hozna létre, amely azon a felismerésen alapulna, hogy az elkerülhetetlenül felemelkedő új hatalomnak szerepet kell adni a globális játékszabályok és intézmények kialakításában.

Ha a kapcsolatukat nem megfelelően kezelik – vagyis az USA megpróbálja megakadályozni Kína fejlődését és felemelkedését, míg Kína agresszív módon megvédi érdekeit Ázsiában és világszerte –, akkor egy teljes körű hidegháború következik be, és nem lehet kizárni a forró háború (vagy a proxyháborúk sorozatának) kialakulását sem. A 21. században ezzel nemcsak az USA és Kína, hanem az egész világ a thuküdidészi csapdába esne.

Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org