Connect with us
img

Super News

Reagált a Mol Hernádi Zsolt ítéletére

PÉNZÜGYI HÍREK

Reagált a Mol Hernádi Zsolt ítéletére

A Mol-csoport csalódottan értesült a horvát Legfelsőbb Bíróság ítéletéről a Sanader-perben, miszerint a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Zágrábi megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét. Annak ellenére, hogy a korábbi határozatok mind a magyar hatóságok, mind pedig a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választottbírósági eljárás azt állapította meg, hogy sem a Mol, sem annak tisztségviselői nem követtek el bűncselekményt – kommentálta az olajtársaság a horvát bíróság döntését a VG megkeresésére. Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti SportA horvát eljárások során tapasztalt súlyos igazságtalanságok miatt Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a horvát alkotmánybírósághoz fordul.Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a horvát Legfelsőbb Bíróság hétfőn helybenhagyta a Zágráb Megyei Bíróság korábbi elmarasztaló ítéletét az INA-Mol-ügyben. Így jogerőre emelkedett Ivo Sanader, a Horvát Köztársaság volt miniszterelnöke és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója hat-, illetve kétéves börtönbüntetését megállapító ítélet.Az olajtársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint több mint 10 éve húzódik Horvátországban az a – álláspontjuk szerint – gazdasági érdekek által motivált tisztességtelen eljárás, amelyben 2015-ben a horvát alkotmánybíróság már kimondta, hogy a volt miniszterelnököt súlyos jogsértések árán ítélték el. Az alkotmánybíróság akkor is több súlyos eljárási hibát jelzett és a bírósági eljárás újrakezdésére kötelezte a Zágrábi megyei bíróságot. Mivel jelen eljárásban a tisztességes eljárás feltételeinek a minimumát sem teljesítve még súlyosabb és nyilvánvalóbb jogsértések történtek, meggyőződésünk, hogy ez az ítélet sem fogja kiállni az alkotmánybírósági kontrollt – hangsúlyozzák.A Mol szerint beigazolódott a magyar Fővárosi Törvényszék 2018-as döntése miszerint fennáll a veszélye annak, hogy a horvátországi eljárás során sérülni fog a tisztességes eljáráshoz való jog és nem biztosítható az ügy pártatlan elbírálása. Emlékeztetőül, a Horvátország által kezdeményezett nemzetközi választottbírósági eljárás is azzal az ítélettel zárult, hogy a Választottbíróság arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy Horvátország nem tudta bebizonyítani, hogy Hernádi Zsolt megvesztegette Sanadert.A Mol ragaszkodik a korábbi álláspontjához, határozottan visszautasítja a nem megfelelő üzleti magatartásra vonatkozó állításokat és továbbra is minden eszközzel védekezik a bűncselekménnyel kapcsolatos alaptalan vádak ellen. Az elnök-vezérigazgató továbbra is élvezi a Mol Nyrt. igazgatóságának teljes bizalmát és támogatását. A Mol INA-val kapcsolatos stratégiája változatlan, továbbra is elkötelezett az INA legjobb érdekeit képviselő vállalatirányítás mellett.KronológiaA MOL 2003-ban szerezte meg az első 25 százalékot az INA-ban, majd 2008 végén további 22,15 százalékot vásárolt és megegyezett a horvát kormánnyal az irányítás átvételéről is. A MOL ezt követően további részvényeket vett a piacon és jelenleg 49,08 százalékos részesedéssel bír a vállalatban.2011-ben a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK) vádat emelt Ivo Sanader horvát kormányfő ellen a Hernádi Zsolt részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt. Ezt követően az USKOK 2013-ban Hernádi Zsolt ellen is vádat emelt. A vádakra reagálva a magyar igazságszolgáltatás is nyomozni kezdett. A Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában.A főügyészség megállapította, hogy a MOL érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.Ugyanebben az ügyben Horvátország 2014-ben az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságához (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberben hozott ítéletet. A nemzetközi választottbíróság szerint Horvátország nem tudta bizonyítani, hogy a MOL (vagy Hernádi Zsolt) megvesztegette volna Ivo Sanadert. A bíróság hangsúlyozta, hogy a koronatanú, Robert Jezic nem hiteles, a horvát bíróságok pedig elfogultan ítélkeztek.2018 őszén Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt MOL elnök-vezérigazgatója ellen indult egyesített per a Zágráb megyei bíróságon,ahol 2019 decemberében végül a bíróság elmarasztaló ítéleteket hozott, Ivo Sanadert hatévi, Hernádi Zsoltot pedig kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélve.Az eljárást a helyszínen követő független jogi megfigyelők (Kai Ambos bíró, a göttingeni Georg-August Egyetem professzora és Lord David Anderson, az angliai és walesi ügyvédi társaság tagja) szerint a zágrábi bíróság megsértette az EU tisztességes tárgyalásra vonatkozó normáit és elfogultsággal vádolták a horvát államügyészeket. A védelem 2021 júliusában részletes fellebbezést nyújtott be a horvát Legfelsőbb Bírósághoz, amely ennek ellenére most helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.


Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!