PÉNZÜGYI HÍREK
Termelés határok nélkül | Világgazdaság
[ad_1]
Továbbra is a piaci átlagot meghaladó fejlődést vár Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője, aki immár régiós szinten is erős vállalatot irányít: a jövőben Bőcsről láthatják el dobozos sörrel a cseh és horvát piacot.
Manager Magazin: Főzött már házi sört?
Vuleta Zsolt: Persze, de nem otthon, hanem Bőcsön. Az egyik hétvégén szerveztünk egy szakmai programot, és kisüzemi körülmények között megfőztük a saját, különleges komlózású, szűretlen, világos sörünket, mintegy ötven litert. Azóta továbbfejlesztettük a lehetőségeinket, hiszen tavaly júniusban új nano sörfőző berendezést adtunk át a bőcsi gyár látogatóközpontjában a Borsodi fennállásának 45 éves évfordulóján. Az új eszköz tökéletesen alkalmas kísérletezésre, tesztelésre, de a nagyközönség számára is elérhető a látogatóközpont újdonságaként.
Ha grillpartit szervez, hány sört hűt be fejenként?
Bár a felelős alkoholfogyasztás híve vagyok, házigazdaként nem maradhatok szégyenben: mindig többet veszek, mint amennyire reálisan szükség van. Körültekintőnek kell lennem, hiszen a vendégek ízlése eltérő lehet, de elég széles a választékunk ahhoz, hogy minden igénynek meg tudjak felelni.
Mi a kedvenc sörkorcsolyája, sör–étel párosítása?
Örömteli, hogy a gasztronómia terén a sör is megérkezett a bor- és pálinkavacsorák mellé. Korábbi saját rendezvényeinkről említhetném akár a különböző sörökkel párosított pácolt heringet, kacsahurkát, frissen füstölt pisztrángot vagy a barna sörös szarvaspörköltet is.
Fotó: Móricz-Sabján Simon
Milyen egy ideális kocsma? Ön mi alapján választott törzshelyet? – már ha van kedvenc helye.
Az első és legfontosabb szempont a csapolt sör minősége, de legalább ilyen meghatározó a forgalmazott italok választéka és persze az, hogy milyen a hangulat, jól érzem-e ott magam. Ezeknek a feltételeknek a megteremtésében mi is igyekszünk támogatni a partnereinket.
Elférnek a kicsik és a nagyok
Sok kisüzem panaszkodik arra, hogy a nagy gyártók mellett nehezen jut be a sörével a vendéglátóipari egységekbe. Valós ez az aggály?
A fogyasztók egyre nyitottabbak az új típusú termékek iránt, és ezt a fajta keresletet a legrugalmasabban a kisüzemi főzdék elégítik ki, fontos szerepük van a hazai sörkultúra építésében. Ha tennénk egy sétát Budapest belvárosában, látnánk a kisüzemi, kézműves főzdék termékeinek növekvő jelenlétét.
Ott tart 2019-ben a magyar söripar, ahol tartania kell? Regionálisan hol a helyünk?
Nehéz piacokat összehasonlítani egymással, hiszen jelentősen eltérhetnek a fogyasztói szokások. Bár Csehország hasonló adottságú, a sörfogyasztás hagyománya és kultúrája fejlettebb, majdhogynem sör csörgedezik a csehek ereiben. Mivel egy cégcsoporthoz tartozunk a prágai Staropramen gyárral, látjuk a sikereiket, igyekszünk minél többet tanulni tőlük. Idehaza sokan beszélnek sörforradalomról, de mi inkább úgy látjuk, hogy elindult egy természetes fejlődés a söriparban, egyre változatosabb a piac, amiből üzemmérettől függetlenül a teljes ágazat profitál.
Ha a termelés Bőcsön zajlik, a cég központja miért Budapesten van?
A Borsodi mindig is borsodi marad, a budapesti iroda létét viszont a munkaerőpiac, a vevőinkkel való kapcsolattartás és az értékesítés sajátosságai is indokolják. A fővárosi irodában dolgozó kollégák is gyakran megfordulnak Bőcsön, autópályán másfél óra alatt oda lehet érni.
Milyen intenzív a Borsodi kapcsolata az anyacéggel, a Molson Coorsszal?
Szoros és aktív a kapcsolat, stratégiai döntésekben magától értetődők az egyeztetések, ugyanakkor nagy önállóságot élvezhetünk. Ez nem véletlenül van így, hiszen a söripar országspecifikus, arányaiban jóval kevesebb a globálisan meghatározó márka, mint más termékcsoportok esetében. Egy adott ország piacának hatékony ellátásához nélkülözhetetlen a kereskedelmi környezet és a fogyasztói szokások alapos ismerete. Ezt szem előtt tartva a Molson Coors is támogató jellegű tulajdonosi szerepet tölt be.

Fotó: Móricz-Sabján Simon
Bántó-e, ha egyesek még ma is a „melósok söreként” tekintenek a Borsodira?
Lehet ilyen sztereotípiában gondolkodni, de a statisztikai adatok alapján büszkék lehetünk arra, hogy a Borsodi az ország egyik legkedveltebb söre. Széles a fogyasztói kör, ugyanúgy népszerű a fehérgalléros irodai dolgozók, mint a kétkezi munkások körében.
Mennyire függetlenítheti magát egy sörgyártó az időjáráshatástól?
Éles a verseny, mindenki arra törekszik, hogy kevésbé legyen kitéve a szezonális hatásoknak, de be kell látnunk, hogy ez a termék mindig is függ majd az időjárástól. Elég csak egy pillantást vetni a havi bontású értékesítési adatokra: egy meleg nyári hónap egészen más eladásokat generál, mint egy hűvösebb, csapadékosabb.
Folytatódik az evolúció
Milyen évet vár magától az idén és jövőre a Borsodi Sörgyár?
Sikeres év volt a tavalyi, az egész ágazat számára kedvező trendek mellett is a piaci átlagot meghaladó mértékben nőtt az értékesítésünk. A meglévő szortiment magas minőségű gyártásának fenntartása mellett további jól időzített termékbevezetésekkel maradhatunk a leggyorsabban növekvő sörgyár. Minden szegmensben erős a portfóliónk, így profitálni tudtunk a prémium és szuper prémium termékek újabb térnyeréséből is. A gazdasági környezet továbbra is kedvező, ezzel együtt a söripar évek óta tartó evolúciós folyamatának folytatására számítunk. A kereslet súlypontja még inkább a minőségi termékek irányába tolódik el, és az alkoholmentes és alacsony alkoholtartalmú sörök további térhódítása is várható.
Hogyan dől el az importsörök készlete, mi alapján választják ki a magyar piacon is forgalmazott tételeket?
Ezen a területen is nagy jelentősége van a helyi piacok ismeretének, hiszen csak olyan termékek bevezetésére törekszünk, melyekre valós igény mutatkozik. Ehhez globális, európai szintű, illetve regionális megállapodások adják a keretet. A Borsodi Sörgyárra is vonatkozó szerződések megteremtik a lehetőséget a Molson Coors és a szerződéses partnerek termékeinek magyarországi forgalmazására, és eldönthetjük, milyen sörökre mekkora mennyiségben van szükségünk.
Hol tart a nemzetközi gyártóközponttá válás folyamata?
Jól haladunk a több mint 3,5 milliárd forintos beruházással, amely a doboztöltő bővítését és a palackfejtő korszerűsítését érinti, így az éves kapacitásunk is 1,8 millió hektoliterről 2,5 millióra növekszik. A dobozos kiszerelés nemcsak nálunk, hanem a környező országokban is egyre népszerűbb, így a fejlesztés eredményeképpen az idén nyártól Bőcsről láthatjuk el a cseh és a horvát piacot is dobozos sörrel, de a kör Szerbiával is bővülhet. Az előnyös földrajzi elhelyezkedésünk mellett azért kaphattuk meg ezt a kitüntetett szerepet az anyacégtől, mert megbízhatóan magas minőséget gyártó, hatékony üzemnek tartják a bőcsi sörgyárat.
Melyek lehetnek a termékfejlesztés lehetséges útjai a következő két-három évben? A felső erjesztésű sörök felé fordulhatnak?
Csak olyan innovációt hozunk a piacra, amelynél meg vagyunk győződve arról, hogy valódi fogyasztói igényre ad választ. A saját gyártású és az importtermékekből kialakított izgalmas portfólió megőrzése mellett arra törekszünk, hogy következetesen magas szinten szolgáljuk ki a kereskedelmi partnereinket, a lehető legjobb sörfogyasztási élményt biztosítsuk a fogyasztóknak. Ahol például csapolt sörrel vagyunk jelen, a minőségben nem kötünk kompromisszumokat.
Mekkora most az emberi kétkezi munkát kiváltó robotok, gépek szerepe, hogyan alakulhat ez a közeljövőben?
Bizonyos berendezéseket már ma is számítógépek vezérelnek, teljes automatizációról azonban nem beszélhetünk. A technológia fejlődik, de egy sörgyárban az emberi munkának mindig meghatározó marad a szerepe.
Kajak és rock
Milyen vállalatvezetési stílust képvisel?
Számomra az a legfontosabb, hogy a kollégák, akikkel egy csapatot alkotok, pontosan értsék, hogy mit, miért és hogyan teszünk: a mélyebb szintű megértés ugyanis egy-egy folyamat sikerének a záloga. Nem hiszek az autokratikus, hierarchikus vezetői modellben, sokkal inkább partneri kapcsolatra törekszem, támogató-fejlesztő hátteret biztosítva, aminek a kölcsönös tisztelet és megértés az alapja.
Szab határt a késő esti vagy hétvégi munkavégzésnek?
Nálam elég gyorsan kialakul a kötődés ahhoz a szervezethez, amelyet képviselek. Emiatt valóban összemosódhat a munka és a magánélet, ha valamiért én vagyok a felelős, akkor érzem a késztetést, hogy megoldjam a feladatot, munkaidőtől függetlenül.
Hogyan töltődik fel leginkább?
Rendszeresen sportolok, főként a vízi sportokat szeretem. A budapesti irodánk közel van a Dunához, így a nap végén pár perc alatt már a csónakházban vagyok, és evezhetek egy jót. Szeretem a klasszikus rockzenét, tinédzserként nagy hatással voltak rám az akkori együttesek – LGT, Omega, Piramis, Hobo – dalai. Magam is megpróbálkoztam a gitárral, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer közönség előtt fogok játszani. Néhány munkatársam együttest alapított, ez a Borsodi Beer Stars, óriási élmény volt, amikor egy szám erejéig együtt zenéltünk az egyik vállalati rendezvényünkön.
A cikk a Manager Magazin júniusi számában jelent meg
(Termelés határok nélkül)
[ad_2]
Source link






