Sikeres a diákhitelhez kötődő családtámogatási program

Sikeres a diákhitelhez kötődő családtámogatási program

Több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kapcsolódó családtámogatásokat 2018. január 1. óta – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A gyermeket vállaló édesanyák diákhitel-törlesztését az első várandósság harmadik hónapjától három évre felfüggesztik, a második gyermeknél nemcsak felfüggesztik, hanem el is engedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes összeget
– emlékeztetett Novák Katalin.
Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán
Egy embernek átlagosan egymillió forintot engednek el, de az összeg akár a tízmilliót is meghaladhatja. Hangsúlyozta, hogy a támogatás célja, hogy könnyebbé tegyék a fiataloknak a családalapítást, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést.
Kitért arra is, hogy az állam a fennálló jelzáloghitelekből a második gyermek érkezése után egymillió forintot, a harmadik gyermek után négymillió forintot, minden további gyermek után pedig egy-egy millió forintot ír jóvá.
Ezt a lehetőséget július 1. és augusztus 27. között háromezren kérvényezték
– tette hozzá.
Kiemelte, a családvédelmi akcióterv hatálybalépése óta több mint 46 ezren igényelték a támogatások valamelyikét.
Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója azt mondta, a támogatásnak köszönhetően tavaly a szabad felhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjak kiegyenlítésére igénybe vehető Diákhitel 2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál.
2001 óta több mint 400 ezer hallgató vett fel diákhitelt, több mint felük – saját bevallása szerint – nem tudott volna felsőoktatási tanulmányokat végezni a hitel nélkül
– közölte, hangsúlyozva, ezzel a diákhitel elérte célját, azaz, hogy ne legyen olyan fiatal, aki az anyagiak miatt nem tud felsőoktatási képzésben részt venni.
A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, akik szeptember 16-ig beadják diákhitel-igénylésüket, október 15-én már megkapják a kért összeget.


Source link

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu