PÉNZÜGYI HÍREK
Novemberben dobják piacra a kínai kriptovalutát
[ad_1]
Az új valuta technikai részletei egyelőre nem ismertek, a jegybank által benyújtott szabadalmak nyújtják az egyetlen kapaszkodót.
A szinglik napjára, november 11-re időzíti Peking az új kínai kriptovaluta megjelenését. Az Alibaba által 2009-ben elindított bevásárlóünnep a legnagyobb bolti forgalmú időszak az országban, a kínai jegybank pedig szeretné ehhez a kivételes alkalomhoz csatlakozva „bedurrantani” a valuta kereskedését. A Forbes értesülései szerint a jegybank a legnagyobb kínai vállalatok közreműködését kéri majd az egyelőre név nélkül futó valuta értékesítéséhez: az Alibabát, a Tencentet, az ország legnagyobb kártyakibocsátóját, a China UnionPayt és a négy legnagyobb állami bankot.
Egyelőre sem a jegybank, sem az érintett vállalatok nem kommentálták a Forbes piaci forrásokból származó információit.
Kínát 2014-től foglalkoztatja egy saját valuta bevezetése. Peking alapvető célja, hogy a gazdaságban keringő készpénz költségeit csökkentse, de egyéb indokok is bőven vannak: a pénzmosás és az árnyékbankrendszer elleni küzdelem, a határon átívelő fizetések ellenőrzése, és az állampolgárok pénzmozgásaira is jóval nagyobb rálátása lenne a kormányzatnak. A Facebook libra nevű valutájának bejelentése, valamint a Donald Trump által kirobbantott vámháború miatt Peking felgyorsította a fejlesztést, és mielőbb piacra akarja dobni a digitális eszközt, elkerülendő, hogy kénytelenek legyenek egy már létező, működőképes technológiát átvenni.
Az új valuta technikai részletei egyelőre nem ismertek, a jegybank által benyújtott szabadalmak nyújtják az egyetlen kapaszkodót. Ezek szerint a felhasználók egy mobiltelefonos applikációval intézhetik ügyleteiket, e téren tehát ugyanúgy működik, mint bármilyen más valuta. Mu Csang-csun, a kínai jegybank igazgatóhelyettese ehhez annyit tett hozzá, hogy az M0-s és M1-es pénzaggregátumot, azaz a jegybankpénzt, a készpénzt igyekeznek kiváltani. Ez jóval fontosabb cél, mint amit bármelyik, forgalomban lévő kriptovaluta esetében kitűztek.
A szabadalmak alapján biztosnak tűnik, hogy a belföldi hitelezést hamarosan átterelhetik a digitális eszközre: a bankoknak a kriptovalutában kiadott hitelösszegek részleteit be kell jelenteniük a kormányzatnak.
A szabadalmak leírásaiból kikövetkeztethető, hogy magánszemélyeknek is lehet majd ilyen módon hitelezni.
A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható
[ad_2]
Source link