Connect with us
img

Super News

Nőtt a COOP csoport árbevétele

Nőtt a COOP csoport árbevétele

PÉNZÜGYI HÍREK

Nőtt a COOP csoport árbevétele

[ad_1]

Mintegy 4 százalékos növekedéssel 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP csoport 2018-ban, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny ellenére is őrzi piaci pozícióját – olvasható a CO-OP Hungary Zrt. közleményében.

A közleményben Tóth Géza vezérigazgató kifejtette:

pozitív és stabil környezetben gazdálkodott a csoport, a főbb mutatók kissé javultak az egy évvel korábbihoz képest.

A COOP piaci részesedése ezzel hosszú idő óta stabil, a magyar tulajdonú üzletlánc továbbra is a második szereplő a kereskedelmi szektorban. Pekó László, a társaság igazgatóságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi láncok között a Coop lefedettsége kiemelkedő, az üzletlánc a legtöbb, csaknem 1600 magyar településen van jelen, és naponta 1,5 millió vásárlót szolgál ki.

Fotó: MTI / Vajda János

A legkisebb, 2 ezer fő alatti kistelepüléseken azonban rendkívül nehéz gazdaságosan működtetni a boltokat, jóllehet ezek nem csupán az egyetlen kereskedelmi szereplők az adott falvakban, hanem gyakorta az önkormányzatot leszámítva az egyetlen foglalkoztatók is

– mondta.

Hozzátette: tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal, hogy milyen formában lehetne támogatással – üzemeltetőtől függetlenül – fenntartani a kereskedelmet a kisebb lélekszámú és gyakorta alacsonyabb vásárlóerejű falvakban, és ezzel megtartani a kistelepülési üzleteket. A Coop elkötelezett a falvak és az ott élő vásárlók iránt – tette hozzá.
A csoport több mint 30 ezer dolgozót foglalkoztat, országszerte 2500 üzlettel rendelkezik.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!