Connect with us
img

Super News

Nem igazán acélos az EU gazdasági teljesítménye

Rengeteg pénzt hozott a konyhára az uniós tagságunk

PÉNZÜGYI HÍREK

Nem igazán acélos az EU gazdasági teljesítménye

Az Európai Unió nagyobb gazdaságai gyengébben teljesítettek a második negyedévben – mondta Regős Gábor, a Századvég vezető elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A nagyobb uniós gazdaságok gyengébben teljesítettek a második negyedévben – összegzi az adatokat Regős Gábor, a Századvég vezető elemzője.

A szakértő elmondta, Magyarországon 5 százalék körüli éves növekedés volt a második negyedévben is, miközben Németországban csak 0,4 százalékkal, az Egyesült Királyságban 1,2 százalékkal és Franciaországban 1,4 százalékkal nőtt a GDP, az olasz gazdaság pedig 0,1 százalékkal zsugorodott.

Az Európai Unió gazdasági növekedése 1,4 százalékos volt, nem nevezhető „acélosnak” – mondta.

Fotó: Shutterstock

A második negyedévben a növekedési rangsor élén Magyarország állt, majd Románia következett. Azzal, hogy nem az unió legfejlettebb gazdaságai vezetik a sorrendet csökkenhetnek a gazdasági különbségek – jegyezte meg.

A német gazdaságról azt mondta, a költségvetés 1 százalék feletti többlettel zárt tavaly, és ezt a pénzt a gazdaság élénkítésére lehetne fordítani, főleg egy ilyen „gyenge” időszakban, ezt mégse lépték meg.




Source link

Continue Reading
You may also like...

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!