Látványos kudarcba fulladt a neoliberalizmus eszméje

Milyen típusú gazdasági rendszer szolgálja legjobban a gazdasági jólétet? Ez a kérdés egyre inkább előtérbe kerül manapság, mivel az Egyesült Államokat és a más fejlett gazdaságokat jellemző negyvenévnyi neoliberalizmus után már tudjuk, mi nem működik.

A neoliberális kísérlet – vagyis a gazdagoknak biztosított alacsonyabb adók, a munka- és termékpiacok deregulációja, a financializáció és a globalizáció – látványos kudarcba fulladt.

A növekedés mértéke alacsonyabb, mint volt a II. világháború utáni negyed évszázadban, ráadásul a legnagyobb része a jövedelmi ranglétra tetején lévőknél csapódott le. Az alattuk lévő rétegek jövedelme évtizedek óta stagnál vagy éppen csökken, következésképp ki lehet jelenteni, hogy a neoliberalizmusnak vége.

Legalább három nagyobb politikai irányzat verseng azért, hogy a neoliberalizmus helyébe léphessen: a szélsőjobboldali nacionalizmus, a balközép reformizmus és a progresszív baloldal. (A jobbközép oldal képviseli a megbukott neoliberális kísérletet.) Azonban a progresszív baloldal kivételével ezek az irányzatok ragaszkodnak annak az ideológiának egy bizonyos formájához, amely felett eljárt vagy el kellett volna járnia az időnek. A balközép irányzat például a neoliberalizmusnak emberi arcot kíván adni.

Az a célja, hogy Bill Clinton korábbi amerikai elnök és Tony Blair volt brit miniszterelnök politikáját a 21. századba ágyazza, amivel csupán kisebb módosításokat hajt végre a financializáció és a globalizáció rendszerén. Eközben a nacionalista jobboldal tagadja a globalizációt, és minden problémáért a migránsokat és a külföldieket hibáztatja.

Ahogy azonban Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja mutatja, ez az irányzat – legalábbis az amerikai variánsa – nem kevésbé elkötelezett a gazdagok adójának csökkentése, a dereguláció és a szociális programok csökkentése vagy felszámolása mellett.

A harmadik tábor az általam progresszív kapitalizmusnak nevezett irányzatot követi. Ez radikálisan más, négy alapelvre támaszkodó gazdasági agendát vázol fel. Az első szerint helyre kell állítani a piacok, az állam és a civil társadalom közötti egyensúlyt. A lassú gazdasági növekedés, a növekvő egyenlőtlenség, a pénzügyi instabilitás és a környezetpusztítás mind olyan problémák, amelyek a piacon keletkeztek, ezért a piac önmagában nem tudja és nem is fogja megoldani őket. Az államok kötelessége, hogy korlátozzák és formálják a piacokat a környezetvédelmi, egészségügyi, munkaügyi és egyéb területek szabályozásával. Az is az állam feladata, hogy megtegye, amit a piac nem képes vagy nem fog megtenni. Ide tartoznak például az alapkutatásokba, a technológiába, az oktatásba és az egészségügybe történő aktív befektetések. Második prioritásként fel kell ismerni, hogy a „nemzetek jóléte” a tudományos kutatások – a körülöttünk lévő világ megértésének – eredménye.

Továbbá a jólét azon társadalmi szervezetek munkájának köszönhető, amelyek lehetővé teszik, hogy emberek sokasága együtt dolgozhasson a közjóért. A piacoknak még mindig lényeges szerepük van a társadalmi együttműködés elősegítésében, azonban ezt a célt csak akkor szolgálják, ha szabályozottságuk megfelel a jogállami követelményeknek, és demokratikus ellenőrzésnek is alávetik őket. Máskülönben az egyének meggazdagodhatnak mások kihasználásán keresztül, vagy járadékok révén tehetnek szert vagyonra, ahelyett hogy azt valódi teljesítménynek köszönhetnék. Sok vagyonos ember mások kihasználásával gazdagodott meg. Trump politikája jól szolgálja őket, mivel a járadékvadászatot bátorítja, miközben szétdúlja a vagyonteremtés alapvető forrásait. A progresszív kapitalizmus ennek éppen az ellenkezőjére törekszik.

Ez vezet el a harmadik prioritáshoz, a koncentrálódó piaci erő növekvő problémájának kezeléséhez. Az információs előnyök kihasználásával, a potenciális versenytársak felvásárlásával, a piacra lépési korlátok megteremtésével a domináns vállalatok képesek jelentős mértékű járadékszerzésre mindenki más kárára. A vállalatok piaci erejének növekedése – a munkavállalók alkuerejének csökkenésével párosulva – magyarázatot adhat arra, miért ilyen nagymértékű az egyenlőtlenség, és arra, hogy miért ilyen mérsékelt a növekedés mértéke. Amíg az állam nem vállal aktívabb szerepet annál, mint amit a neoliberalizmus előír neki, ezek a problémák valószínűleg súlyosbodni fognak a robotizáció és a mesterséges intelligencia fejlődésének következtében. A progresszív agenda negyedik lényeges eleme a gazdasági erő és a politikai befolyás közötti kapcsolat megszakítására vonatkozik. A gazdasági erő és a politikai befolyás egymást kölcsönösen erősíti és tartja fenn különösen ott – például az Egyesült Államokban is –, ahol a vagyonos magánszemélyek és vállalatok korlátozás nélkül finanszírozhatják az általuk pártfogolt erőket a választásokon. Ahogy az USA egyre jobban közeledik az „egy dollár, egy szavazat” antidemokratikus rendszere felé, vélhetően úgy fog összeomlani a fékek és ellensúlyok rendszere, amelyre amúgy egy demokráciának igen nagy szüksége van.

A vagyonosok hatalmát semmi sem fogja korlátozni. Ez nem csak morális és politikai probléma: azok a gazdaságok, amelyekben kisebb mértékű az egyenlőtlenség, jobban teljesítenek. A progresszív kapitalista reformoknak tehát azzal kell kezdeniük, hogy felszámolják a pénznek a politikára gyakorolt befolyását, egyúttal csökkentik a vagyoni egyenlőtlenséget.

Nincs olyan csodaszer, amely képes lenne felülírni a neoliberalizmus évtizedei által okozott károkat. A fent leírt alapelvek szerint megvalósított átfogó agenda azonban mindenképpen segíthet. Sok függ majd attól, hogy vajon a reformerek olyannyira eltökéltek lesznek-e az olyan problémák kezelésében, mint a túlzott piaci erőfölény és az egyenlőtlenség, mint amennyire a magánszektor elszánt ezek létrehozásában. Az átfogó agendának az oktatásra, a kutatásra és a vagyonképzés más valódi forrásaira kell fókuszálnia.

Ugyanolyan elszántan kell védenie a környezetet és küzdenie a klímaváltozás ellen, mint az amerikai Green New Deal vagy a brit Extinction Rebellion támogatói teszik. Továbbá állami programokra van szükség, amelyekben mindenkinek biztosítják a normális élet alapkövetelményeit. Ezek közé tartozik a gazdasági biztonság, valamint a munkához, a megélhetést biztosító bérhez, az egészségügyhöz, a lakhatáshoz, a biztos nyugdíjas évekhez és a gyermekek minőségi oktatásához való hozzáférés is.

Ez az agenda messzemenően megvalósítható, valójában nem tehetjük meg, hogy ne valósítsuk meg ezt a programot. A nacionalisták és a neoliberálisok által kínált alternatívák további stagnálást, egyenlőtlenséget, környezetpusztítást és politikai elégedetlenséget okoznának, ami potenciálisan olyan helyzetet idézne elő, amit még elképzelni sem tudunk. A progresszív kapitalizmus nem tekinthető önellentmondásnak. Ez a legészszerűbb és legéletképesebb alternatívája annak az ideológiának, amely egyértelműen megbukott. Ebből adódóan ez kínálja fel a legjobb esélyt arra, hogy magunk mögött hagyhassuk gazdasági és politikai problémáinkat.

Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org