Connect with us
img

Super News

Közösségbe kerülve könnyebben megfertőzik egymást a gyerekek

Közösségbe kerülve könnyebben megfertőzik egymást a gyerekek

PÉNZÜGYI HÍREK

Közösségbe kerülve könnyebben megfertőzik egymást a gyerekek

[ad_1]

Az iskolakezdés stresszt jelent a gyermekek szervezetének és a közösségbe kerüléssel megnő a fertőzéses megbetegedésekre való fogékonyságuk

– mondta a Cseh Áron, a Semmelweis Egyetem I-es számú Gyermekgyógyászati Klinikájának adjunktusa hétfőn az M1-en.

Forrás: MTI /Czeglédi Zsolt

A gyermekorvos szerint a pedagógusok azzal tehetnek sokat, ha

a szünetekben gyakran szabad levegőre viszik a gyerekeket, az osztálytermeket pedig rendszeresen szellőztetik. A szülők pedig az egészséges életmód és étkezés biztosításával tehetnek a legtöbbet gyermekük immunrendszerének erősítéséért

– tette hozzá. Egyúttal szólt arról is, hogy a D-vitamin pótlását már az őszi időszakban érdemes elkezdeni.

Cseh Áron felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyerekek gyakori fertőzéses eredetű felső légúti megbetegedése egyáltalán nem jelent kórós állapotot, ha más komolyabb tünet nem kapcsolódik hozzá. Példaként említette, hogy

az óvodáskorúak esetében az évi 10-12 „lázas epizód” teljesen normálisnak tekinthető, egyúttal ezek a megbetegedések az immunrendszer érésének sajátos módját is jelentik.

Kóros tüneteknek azt kell tekinteni a gyermekorvos szerint, amikor például a gyerek súlygyarapodása, idegrendszerének fejlődése elmarad a kortársaiétól. Ezek az immunzavarok azonban nagyon ritkák – mondta.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!