Connect with us
img

Super News

Közel kétezer család pihenhetett idén az Erzsébet-táborokban

MTI/Bodnár Boglárka

PÉNZÜGYI HÍREK

Közel kétezer család pihenhetett idén az Erzsébet-táborokban

[ad_1]

A szociális biztonság első téglája mindig a közösségteremtés és a közösségépítés – mondta Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár Zánkán, a családi Erzsébet-táborok záró hétvégéjén.

A szociális biztonság első téglája mindig a közösségteremtés és a közösségépítés – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton Zánkán, a családi Erzsébet-táborok záró hétvégéjén.

Fülöp Attila kiemelte: ezt, a közösségi összetartozás élményét adja meg az Erzsébet-tábor, amely nemcsak a legnagyobb gyermektáboroztatási program Magyarországon, de egyfajta fontos közösségteremtő hely is.

MTI/Bodnár Boglárka

Kitért arra: egy nemzetközi kutatás szerint az emberek attól lesznek igazán boldogok, hogy jó emberi kapcsolataik vannak, és így biztonságban érzik magukat. Ehhez pedig elég körbenézni Zánkán – jegyezte meg.

A háromnapos, két éjszakás családi Erzsébet-táborokat először tavaly rendezték meg, 2018-ban ezer család, mintegy ötezer felnőtt és gyermek számára kínálva hétvégi kikapcsolódást.

Idén a tíz alkalommal megszervezett családi Erzsébet-táborokban egy hétvégén átlagosan 180, összesen mintegy kétezer család számára nyújtottak élménydús kikapcsolódást teljes ellátással.

A résztvevők Magyarország minden megyéjéből, összesen több mint 400 településről érkeztek Zánkára.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke az elmondta: a családi Erzsébet-táborokban fontos szerepet kap a civil és egyházi összefogás.

Az alapítvány olyan elhivatott és a családokért, rászorulókért dolgozó partnerekkel működik együtt, mint a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Sportos Cukorbetegek Egyesülete – tette hozzá.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!