PÉNZÜGYI HÍREK
Jöhetnek az ötéves technikumok | Világgazdaság
[ad_1]
A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.
A szakképzési rendszernek meg kell felelnie a negyedik ipari forradalom kihívásainak; a szakmai képzés fejlesztését az új szakképzési struktúra mellett a lemorzsolódás csökkentésének új rendszere, valamint új ösztöndíjrendszer is támogatja majd – hangsúlyozta Pülüskei Gáborné helyettes államtitkár. Elmondta, hogy
a 2020 szeptemberétől felmenő rendszerben induló ötéves technikumokban az első két évben ágazati alapképzést kapnak majd a diákok, ezt az időszakot ágazati alapvizsga zárja.
A következő három évben növekvő képzési időt töltenek a vállalatoknál a tanulók, akiket az is ösztönöz majd, hogy a cégek választhatnak, kikkel kötnek közülük szerződést. A diákok az ötödik év végén tesznek érettségit és technikusi vizsgát.
Pölöskei Gáborné kitért arra, hogy jelenleg szétaprózódott a képzés, az iskolarendszerszerben 286 féle szakmát oktatnak.
Az új struktúrában meghatározzák, melyek ágazatonként az alapszakmák. A tervek szerint ezt a mintegy 200 szakmát oktatják majd az iskolarendszerben, a specializáló, szakosító képzésekre pedig az iskolarendszeren kívül kerül sor.
A helyettes államtitkár kiemelte a technikumi képzés összekötését a felsőoktatással. Ahogy fogalmazott, a technikusképzés a mérnökképzés előszobája lesz,
szakirányú továbbtanulásnál a technikusi képesítés megszerzését magasabb felvételi pontszámmal számítják majd be.
Jelenleg a hároméves szakközépiskolák képzik a szakmunkásokat, akik az iskola végén nem tesznek érettségi vizsgát. Ezeket az intézményeket a szintén hároméves szakképző iskolák váltják majd fel 2020 szeptemberétől, ugyancsak felmenő rendszerben. A szakképző iskolákban az első év ágazati alapismereti oktatás lesz, ezt követi két év duális képzés.
Már működik kísérleti osztály, 67 tanuló van ebben a rendszerben, a fogadtatás a gyerekek és a szülők részéről is pozitív.
[ad_2]
Source link