Connect with us
img

Super News

Hatezer diák vett részt eddig az Itthonról otthonra kampányban

Hatezer diák vett részt eddig az Itthonról otthonra kampányban

PÉNZÜGYI HÍREK

Hatezer diák vett részt eddig az Itthonról otthonra kampányban

[ad_1]

A kampány célja, hogy közelebb vigyék a fiatalokat a mezőgazdasághoz, felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra és ösztönözzék a helyi termékek vásárlását.

Eddig hatezer általános és középiskolás diáknak tartottak interaktív előadásokat az Itthonról otthonra nevű kampány keretében – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala megyei elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Süle Katalin azt mondta, a gyerekek érdeklődőek és befogadóak, ezért a kamara a következő tanévben is ellátogat majd az iskolákba.

Fotó: Imre György / Békés Megyei Hírlap

A kampány célja, hogy közelebb vigyék a fiatalokat a mezőgazdasághoz, felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra és ösztönözzék a helyi termékek vásárlását.

Az előadásokon hangsúlyozzák többek között a napi ötszöri étkezés fontosságát, a fehér és vörös húsok élettani hatásait, valamint nemzetközi kampányokat mutatnak be – közölte.

Hozzátette, nyáron az óvodásokat szántóföldekre, méhészetekbe, gyümölcskertészetekbe és élelmiszer-feldolgozó üzemekbe viszik.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!