Connect with us
img

Super News

Célszerű nyáron kiadni a szabadságokat

Célszerű nyáron kiadni a szabadságokat

PÉNZÜGYI HÍREK

Célszerű nyáron kiadni a szabadságokat

[ad_1]

A munkaerőhiány miatt a vállalatoknak a korábbinál nagyobb figyelmet kell szentelniük a szabadságok tervezésére, már most célszerű felmérni, melyik munkavállalójuk hol tart az éves szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk – közölte a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég.

A közleményben emlékeztetnek: ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, jogszabályt sért, ugyanis a Munka törvénykönyve (Mt.) szerint csupán az életkor alapján járó (az életkortól függően 1-10 nap) pótszabadság vihető át – külön megállapodás alapján – az adott évet követő 12 hónapra.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A tapasztalatok azt mutatják, hogy főként azoknak a kisebb vállalkozásoknak jelent nagyobb terhet az időarányos szabadság kiadása, amelyek az alacsonyabb létszám miatt nehezebben képesek megoldani a szabadságon lévő dolgozók helyettesítését. A munkaerőhiány miatt a nagyobb vállalatok számára is problémát okozhatnak az év utolsó hónapjaiban „bent ragadt” szabadságok, különösen olyan területeken, mint a kereskedelem, vagy a szállítmányozás, amelyeknek csúcsszezonja éppen az év végi időszakra esik.

A munkavállalók többsége hagyományosan a nyári szabadságot preferálja, a tervezés során célszerű nem csupán az időarányosan elmaradt szabadnapok pótlásáról, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeret minél nagyobb mértékű csökkentéséről is intézkedni nyáron – mutatnak rá.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!