PÉNZÜGYI HÍREK
Betörte testével a repülő burkolatát egy nő, olyan erős volt a légörvény
[ad_1]
Heves légörvény miatt harmincöten megsérültek egy utasszállító repülőgépen, amely a kanadai Vancouverből tartott az ausztráliai Sydneybe csütörtökön, a gép a hawaii Honoluluban sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
A sérülteket elsősegélyben részesítették, illetve nagy részüket kórházba szállították. Az Air Canada légitársaság Boeing-777-200-as típusú gépe, fedélzetén 269 utassal mintegy 11 ezer méteres magasságban repült.
Már elhagyta Hawaiit, kétórányira volt onnan, amikor hirtelen légörvénybe került. Harminc métert zuhant, miközben az utasok a keletkezett súlytalanság miatt üléseikből a magasba emelkedtek. A fedélzeten éppen ételt osztottak, így az utasok többsége nem kötötte be a biztonsági övét.
Egy nő olyan hirtelen és olyan erősen csapódott a mennyezetnek, hogy betört az oxigénmaszkokat rejtő műanyagburkolat.
Mindenkit váratlanul ért a zuhanás, előzetes figyelmeztetés sem volt. A pilóta a kényszerleszállás mellett döntött és visszafordult Honolulu felé. Az amerikai egészségügyi szervek tájékoztatása szerint harminc embert kellett kórházba szállítani, köztük kilenc súlyos sérültet.
[ad_2]
Source link