Az El Caminótól a mágikus templomokig

El Camino, a híres zarándokút

Olyan lelki-testi utazás, hogy megváltozik utána az egész életed. Vigyázz, mert fertőzéseket kaphatsz a tömegszállásokon! Sok mindent hallottam, mielőtt elhatároztam, hogy elmegyek az El Cami no egy szakaszára. Persze tudni kell, „piskóta” vagyok azokhoz képest, akik a négy fő útvonalat teljes egészében végigcsinálják. A Szent Jakab-út, melyet spanyol neve után (Camino de Santiago) mindenki El Caminónak hív, valójában zarándokutak hálózata. Egy dolog köti össze ezeket, az, hogy Galicia tartomány fővárosába, Santiago de Compostelába tartunk, ahol Szent Jakab apostol ereklyéi vannak. Az utolsó szakasz tényleg ősi, ezer éve járják a zarándokok. A négy nagyobb idevezető útvonalhoz számos új útvonal is csatlakozik, 2009 óta magyar szakasz is van. Az útvonalakat fésűkagylót formázó jel mutatja. Persze ez alapján bizony nehéz lenne eltalálni bárhova is, de valójában a kérdéses részeknél csak sodródni kell a többiekkel, hisz manapság több tízezren vágnak neki a spirituális utazásnak.

Megtaláljuk a zarándokszállások listáját a neten, útikönyvekben, s mivel a végcél ismert, nem kell attól tartani, hogy eltévedünk. Igazából nincs is lehetőség erre. Hisz az egész lényege, hogy hátunkon a csomagunkkal, vízzel, esőkabáttal felszerelkezve járjuk a saját utunkat. Ha a hegyi szakaszokat választjuk, kemény terepen tehetjük magunkat próbára, de vannak akik ezeket egyszerűen megkerülik. Gyalog küzdünk a gondolatainkkal és a meleggel, újra és újra találkozunk új ismerőseinkkel, csobogó forrás mellett érezhetjük ismét azt, amit utoljára gyerekkorunkban.

Az El Caminón az útvonalakat fésűkagylót formázó jel mutatja
Fotó: Shutterstock

Ősemberkaland Gobusztánban

Mindenhol kisebb barlangok, bemélyedések láthatók, a természetes, félig nyitott őskori lakhelyeket rajzok díszítik az azerbajdzsáni Gobusztánban. Köves úton tudjuk a sziklákat megközelíteni, és rövid kapaszkodó után máris megcsodálhatjuk a rajzokat.

Gobusztán egyike azoknak a helyeknek, ahol az első emberek éltek
Fotó: AFP

Az 1920-as évek végén fedezték fel ezeket a helybeliek, de csak a 30-as években figyeltek fel rá a hivatalos szervek, amikor kőfejtő munkások jelezték feléjük, hogy furcsa ábrák vannak a köveken. 1939-ben megkezdődtek a régészeti feltárások.

Azóta több mint 6000 rajzot találtak. A szovjet időkben a barlangokat külön-külön megszámozták és megjelölték, ezek persze nem régi ábrák, de a turistákat gyakran megzavarják. A rajzokon egyebek közt csillagképeket, égitesteket örökítettek meg még az ősközösség idején. Láttam csónakot is, amelyet felfestettek a falra. Van olyan hajóhoz hasonlító ábrázolás, amely i. e. 6000 körül keletkezhetett, találtak negyvenezer évesnek vélt rajzot, és még Heyerdahl, a híres norvég néprajzkutató is azt gondolta ezek alapján, hogy Gobusztán egyike lehetett azoknak a helyeknek, ahol az első emberek éltek.

VULKÁNTÚRA AZ AZORI-SZIGETEKEN

Teljes csend. Nincs madárcsivitelés, sem az ipar, sem a természet zajai nem hallhatók. Hihetetlen élmény volt számomra, hogy a Pico vulkán tetején életem legtökéletesebb csendjét hallottam. Persze ez oximoronnak tűnik, de így talán érzékeltetni tudom a kedves olvasókkal, milyen az, amikor a szokásos alapzajok is eltűnnek az életünkből – egy rövid időre. S növényzet sincs semmi, csak néma gázok és gőzök. A talaj annyira meleg, hogy a teljes lelki és testi nyugalomra vágyók feljönnek ide piknikezni: ásnak egy kis gödröt, majd belerakják az otthonról hozott húst. A forró földben percek alatt megsül a finomság, már lehet is falatozni. A vulkán tetején hosszú-hosszú ideig csak némán álldogáltam. Bármily hihetetlen, a csendet figyeltem. Egyetlen madár nem csiripelt, egyetlen autó nem dübörgött, ilyen csendességet talán még soha nem hallottam, mindig mindenhol van valami apró nesz. Tényleg nem véletlen, hogy az Azori-szigeteket a csend és a nyugalom szigetének nevezik. A területet portugál tengerészek fedezték fel a 15. század első felében. Ez azt jelenti, hogy Kolumbusznak szerencséje volt, és meg tudott állni élelmet és vizet vételezni. Lényegében ez Európának a kontinensen kívüli legnyugatibb területe. A név az olasz azurro (kék) szóból származik, az itt kereskedő olasz tengerészeknek köszönhetően. Egy rövid spanyol megszállástól eltekintve a szigetek mindig is Portugáliához tartoztak, a mai napig portugál külbirtok a terület. Az Azori-szigetek kilenc szigetből áll, mindegyik között van légi és vízi összeköttetés. São Miguelen található a főváros, Ponta Delgada. Itt a legismertebb látványosság a két gyönyörű vulkáni tó, Sete Cidades. Akárcsak Spanyolország esetében, Portugáliánál is külbirtokon található a legmagasabb hegy. Az előbbi leghatalmasabb hegye a Kanári-szigeteken található Teide vulkán, az utóbbi legmagasabb csúcsa pedig az Azori-szigeteken található Picohegy. A varázslatos tűzhányó krátere előtt állva elmerenghetünk az élet nagy dolgain.

A sziget legismertebb látványossága a két gyönyörű vulkáni tó, Sete Cidades
Fotó: Shutterstock

A hegyen a látogatók nagyjából húsz barlangot nézhetnek meg egy izgalmas túrán. Ne sötét, denevérekkel teli helyeket képzeljenek el. Még lámpásra sincs szükség, mert felül behatol a fény, inkább bemélyedésekről beszélhetünk. A belső és a külső sziklafalakon egyaránt vannak rajzok. Embereket, állatokat ábrázolnak. Sok helyen vadászjeleneteket láthatunk. A terület közepe felé haladva egyre több a nyilakkal és íjjal felszerelt vadász, a harcos. Vannak kövérkés anyafigurák, szarvasmarhák, lószerű állatok, bölények, szarvasok, kecskék, vaddisznók, oroszlánok, halak, hüllők és rovarok is az ábrákon. Bikák viaskodnak egymással, tevék haladnak a végtelen felé. Az egyik különleges körtánc, melyet a figurák járnak, állítólag a most ismert azerbajdzsáni tánccal lehet rokon. Az ábrázolások kezdetlegesek, méreteiket tekintve elég furák. Láthatunk mini lovat, négyméteres halászt, és van több mint két méter magas ökörrajz is. A képek véséssel, karcolással, pontozással, csiszolással készültek, kőkésekkel, vésőkkel. Közelről figyelve ezeket, olyannak tűnnek, mintha csak nemrég készítették volna. Félreértés ne essék, nem kételkedem a vizsgálatokkal igazolt eredetiségben, csak a jól kivehető, éles rajzok hangulatát próbálom meg érzékeltetni.

A spirituális atmoszférában elképzelhetjük, hogy itt született az első ember. Kétségtelen, vannak tudósok, akik a gobusztáni barlangok környékét és a közeli iszapvulkánok melletti térséget tartják az emberiség bölcsőjének. Negyvenezer éve errefelé kellemesen meleg lehetett, és kellő mennyiségű eső esett. A barlangok ugyanakkor védelmet nyújtottak az időjárás viszontagságai és a vadállatok ellen is. Élt itt oroszlán, leopárd, farkas, vadmacska egyaránt. A síkságon vadlovak és gazellák száguldoztak. A barlangok közelében kecskék, szamarak, vaddisznók kerestek maguknak táplálékot. Abból pedig volt bőven, hiszen a mostani félsivatagos, köves-sziklás vidék helyett vadkörtéktől roskadozó fákat, zöldellő bokrokat kell elképzelni. Termett itt vadszőlő, gránátalma, borókabogyó. Ma már csak néhány cserjét és némi kiszáradt füvet találunk, elszaporodtak a kígyók, a gyíkok. Bár egy fennsíkon vagyunk, ez hat-nyolcezer éve part lehetett. A legfrissebb kutatások azt valószínűsítik, hogy a gobusztáni sziklák félszigetként hatoltak be a Kaszpi-tengerbe. Mindez megmagyarázná azt is, miért van olyan sok csónak- és halrajz a barlangok falán.

Manapság viszont a gobusztáni sziklákról nézve távolinak tűnik a hatalmas víztömeg. A kilátás viszont pompás, a kiálló magaslatokon fotózkodnak a turisták. A kövekkel kirakott sétaúton mindenütt táblák figyelmeztetnek: sok a kígyó. A kígyóveszély hangsúlyozása talán picit eszköz is annak elérésére, hogy ne bóklásszanak összevissza a turisták. A rajzokat ugyanis nem védi háló, és csak a bejáratnál vannak őrök, nem lenne jó, ha valaki bántaná a régmúlt emlékeit. De azt hiszem, annak, aki idáig elzarándokol megismerni az ősi kultúrát, vélhetően eszébe sem jut ilyesmi. Az annál inkább, hogy fotót készíttessen magáról egy másik látogatóval, háttérben a Kaszpi-tengerrel. Ki lehet állni az egyik szikla szélére, alattunk a mélység, a távolban a kékesszürke víztükör.

A barlangoknak még fura hatásokat is tulajdonítanak a helybeliek. Többen azt állítják, ha az ember bemegy valamelyik mélyedésbe, akkor felfrissül a memóriája, és olyan dolgokra is emlékezni kezd, amelyeket korábban már elfelejtett. Ez persze pusztán babona, de az kétségtelen, hogy a sziklarajzokkal teli köves fennsíknak mágikus hatása van az utazóra.

A cikk a Manager Magazin májusi számában jelent meg
(Az El Caminótól a mágikus templomokig)