Az amerikai gazdaság különös évtizede

A mostani amerikai gazdasági fellendülés rendkívülinek tekinthető. Nemcsak a II. világháború utáni leghosszabb növekedési időszakkal vetekszik, hanem a folyamatos bővülés korábbi időszakaival ellentétben nem okozott nagyobb mértékű inflációt. A vállalati nyereségek korábban nem látott szintre emelkedtek, továbbá a gazdasági egyenlőtlenség mértéke az elmúlt ötven év legmagasabb szintjére nőtt.

Ezen egyedi jellemzők mindegyike paradox módon egy másik szokatlan jelenséghez köthető: a 2009 óta tartó, zömében erőtlen expanzió ellenére a munkanélküliségi ráta sokkal nagyobb mértékben csökkent, mint ahogy arra a GDP-növekedés üteméből számítani lehetett.

Mégis talán a gyenge termelékenységi növekedés a legmeghatározóbb aspektusa ennek a különös, egy évtizede tartó expanziónak, amely segít megmagyarázni ezen bővülési időszak fő anomáliáit.

Vegyük szemügyre először a munkaerőpiaci helyzetet. Ha egy egyszerű modellt alkalmazunk a GDP-növekedéshez viszonyuló munkanélküliség meghatározására, akkor az mondható el, hogy a munkanélküliség mértéke fél százalékponttal nagyobb mértékben csökkent évente ebben a növekedési időszakban, mint amekkorára a múltbeli tapasztalatok alapján számítani lehetett. 2014 óta a foglalkoztatási ráta növekedése évi csaknem egymillió munkahellyel haladta meg azt a szintet, mint ami a GDP-növekedés alapján várható lett volna.

Amellett, hogy a munkanélküliség történelmi alacsony szintre esett vissza, a munkahelyteremtés mértéke még mindig több mint duplája a munkaerő-állomány növekedési szintjének. A mérsékelt növekedés, a produktív munkaerő csökkenő állománya és a zavaró politikai és szakpolitikai bizonytalanságok ellenére a cégek munkaerő-felvétele erőteljes.

Az egyik kézenfekvő magyarázat szerint a cégek az olcsó munkaerővel helyettesítik a drága tőkét. A bérek aránya az amerikai nemzeti jövedelemben folyamatosan csökkent ebben az évszázadban, 2014 végén elérve a 60 százalékos mélypontot. Jelenleg 62 százalékos ez az arány, amely még mindig 3 százalékponttal alacsonyabb, mint az 1965 és 2000 közötti átlagos szint.

Másfelől a tőke után járó hozamok rendkívül magasak. 2010 óta a vállalati profitok GDP-hez viszonyított arányának átlagos szintje a II. világháború utáni időszak rekordjának felel meg. Ezért azt gondolhatnánk, hogy a cégek inkább a magas hozamokkal járó tőkébe fektetnek, mint a munkába. De nem ez a helyzet. A bruttó állóeszköz-felhalmozás átlagos éves rátája 2009 óta 5,3 százalékos, ami többé-kevésbé megfelel a 2000-es évek eleji és az 1980-as évekbeli bővülési időszakok mutatóinak, és jóval alacsonyabb az 1990-es évek végi beruházásvezérelt boom időszak rátájánál.

Miért áll rendelkezésre ilyen nagymértékben az olcsó munkaerő?

Talán mert a munkavállalók a magasabb béreket feláldozzák a munkahelyük biztonságának oltárán. Ez a 2008–2009-es recesszió fájdalmas történéseinek ismeretében érthető is. A bérköveteléseiket korlátozhatja a félelem, hogy a kínai, mexikói olcsó munkaerő miatt vagy a gépekkel szembeni versenyben elveszítik a munkahelyüket.

A másik tényező a szakszervezeti tagság csökkenése. Az 1980-as évek elején a munkavállalók majdnem egynegyede volt szakszervezeti tag. Jelenleg ez a mutató mintegy 10 százalék. A nem szakszervezeti tagok átlagosan mintegy 20 százalékkal kevesebbet keresnek a szakszervezeti tagoknál.

A mérsékelt bérnövekedés mögötti legfontosabb tényező azonban valószínűleg a gyenge termelékenységi növekedésben keresendő. Az átlagos munkatermelékenység Amerikában és a legtöbb fejlett gazdaságban csökkent az elmúlt évtizedben. Az információs technológia robbanásszerű növekedése ellenére az átlagos munkavállaló nem vált termelékenyebbé.

Ha az óránkénti kibocsátás nem emelkedik eléggé, akkor a ledolgozott órák számának kell növekednie a termékek és szolgáltatások megfelelő biztosítása érdekében. Ez az oka annak, hogy az amerikai munkahelyteremtés mértéke erőteljes maradt a mérsékelt szintű GDP-növekedés ellenére is.

Ráadásul a cégek nem emelhetik jobban a béreket, mint amekkora mértékben növekszik a munka határterméke (marginal product of labor).

Az alacsony termelékenységi növekedés tehát magyarázat a mérsékelt bérnövekedésre.

Az amerikai politikusoknak arra kell törekedniük, hogy a növekedés hasznát egyenlőbb módon osszák el. Nem valószínű, hogy a politikai spektrum mindként oldalán jelentkező populista javaslatok – a protekcionista megoldásokra vagy az egységes alapjövedelemre vonatkozó tervek – ezt segítik elő.

A termelékenység átlagos szintjét kellene emelni. Számos okból, beleértve a kapitalizmussal szembeni politikai és társadalmi reakciót, Amerika nem tudja kezelni ezt a termelékenységi kihívást kizárólag az 1980-as években megszokott megoldásokkal, a deregulációval, az adócsökkentéssel. A gazdasági hatékonyságot az energetikai és közlekedési infrastruktúra fejlesztésével, a minőségi oktatáshoz való szélesebb körű hozzáféréssel, jobb képzésekkel és fejlettebb egészségügyi rendszerrel kell fokozni.

Az elmúlt évtized amerikai növekedése számos tekintetben unikálisnak tekinthető. Ha azonban a termelékenységi problémák továbbra is fennmaradnak, akkor ez a gazdasági bővülés egyedi módon kiegyensúlyozatlan és nem egészséges jellegű marad.

Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org