Connect with us
img

Super News

Az államtitkár elégedett az országos vastagbélszűrési programmal

Az államtitkár elégedett az országos vastagbélszűrési programmal

PÉNZÜGYI HÍREK

Az államtitkár elégedett az országos vastagbélszűrési programmal

[ad_1]

Jó ütemben halad a szervezett országos vastagbélszűrés; a 50-70 éves korosztályban 350 ezer vizsgálatra szóló meghívót küldtek ki, és 100 ezren már vissza is küldték a mintákat

– erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó elmondta, a daganatos megbetegedések egy részének kialakulása az életmódra, a mindennapi szokásokra vezethető vissza, ezek megváltozásával elejét tudjuk venni bizonyos elváltozások kialakulásának. Szintén fontos a rendszeres szűrővizsgálatokon való megjelenés, hiszen ezen megbetegedések korai stádiumban történő felismerésével jó eséllyel gyógyíthatók az elváltozások – emelte ki.

Kitért arra, hogy a tavaly novemberben elindított szervezett vastagbélszűrési kampány igazodik a több évtizedes népegészségügyi szűrések rendszeréhez.

Jelezte, a szakma már 1993-ban elkészítette a lakossági szintű szűrési koncepciót, azonban a program elkezdése évekig váratott magára.

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Horváth Ildikó kiemelte,

a kormány több milliárd forintot fordít arra, hogy a lakossághoz minél közelebb vigyék a különböző szűrőprogramokat, így például szűrőbuszok járják az országot.

Az államtitkár arra bíztat mindenkit, hogy éljen a szűrések lehetőségével és vegyen részt az életkorának megfelelő különböző, megelőzést szolgáló vizsgálatokon.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a második leggyakoribb halálok valamilyen daganatos megbetegedésre vezethető vissza, ezért is fontos a szűréseken való részvétel.

Közölte:

1800 háziorvos vesz részt a vastagbélszűrési programban, a szűrésre felszólító levél után a páciens háziorvosától kap egy székletmintavételhez szükséges csomagot, amelyet aztán a laboratórium kiértékel.

Az adatokat ismertetve a tisztifőorvos elmondta, a valamivel több mint százezer minta nyolc százaléka volt úgynevezett nem negatív, esetükben kolonoszkópiás vizsgálatra került sor, és közülük 309 embernél derült ki, hogy az elváltozás rosszindulatú. Közölte, hogy a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik.

Székely György, az Új Szent János Kórház és Szakrendelő, I-es belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa a vizsgálatokról elmondta, a vastagbéltükrözés előtt a betegeket felvilágosítják a beavatkozásról, arról, hogy milyen fájdalomcsillapításban részesülhet, ha kér.

A beavatkozás 10-20 percet vesz igénybe. Az országban 51 gasztroenterológiai centrum kapcsolódott a programhoz.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!