A veszélyesen téves német energiapolitika

Emmanuel Macron francia államfő szerint a német gazdasági modell felett eljárt az idő. Ami az energiapolitikát illeti, feltehetően igaza van. Miközben Franciaország a villamos energiájának több mint 70 százalékát atomerőművekben állítja elő, Németország a szélenergiára és a zöldenergia egyéb formáira támaszkodik, illetve azt tervezi, hogy 2022-re fokozatosan kivezeti az atomenergiát, míg a széntüzelésű erőműveket 2038-ra számolná fel. Az ipar szélerőművekkel való ellátása azonban egyre nagyobb politikai ellenállásba ütközik, mivel az ország már most is annyira tele van szélturbinákkal, hogy

a leggyönyörűbb tájak is ipari területekre kezdenek hasonlítani.

Szélturbinákat általában nagyvárosok külterületein létesítenek, ám a jogszabályok elősegítik a vidéki területeken történő felállításukat is, amivel a német gazdák és erdőtulajdonosok hirtelen aranytojást tojó tyúkra leltek, és természetesen üdvözölték azt a lehetőséget, hogy ipari területté lehet alakítani földjeiket.

Mindazonáltal a szélturbinák számának növekedése megakadt, ugyanis egyre többen ellenzik a természeti környezet pusztítását. A környezetromboló vandalizmus elleni mozgalmak gombamód elszaporodtak. Még a Német Természetvédelmi Szövetség is elkezdte felülvizsgálni a szélturbinákkal kapcsolatos álláspontját a rovarok, a madarak és a denevérek tömeges pusztulása miatt. Továbbá, miközben a nap- és biogázerőművek még mindig potenciális alternatívái a szélenergiának, ezek is csak korlátozottan állnak rendelkezésre, mivel Németország nem kimondottan napsütötte ország.

Súlyos etikai dilemma az is, hogy a termőföldet élelmiszerek vagy üzemanyagok előállítására használjuk-e.

A fő problémát a szél- és napenergia-termelés ingadozása okozza. Néha túl sok, néha túl kevés áram állítódik elő. Ha nem fúj a szél, és nem süt a nap, akkor a hagyományos erőműveknek kell az áramellátást biztosítaniuk. Így nem számít, hogy mennyi szél- és naperőmű épül Németországban, továbbra sem tudják fölöslegessé tenni a hagyományos erőműveket. Továbbá, ha a szél- és napenergia túl sok villamos energiát állít elő, akkor jellemzően az áram ára negatív tartományba esik. Ezek a torzító hatások jóval nagyobbak lesznek, ha a szél- és napenergia mostani, 25 százalékos aránya 30 százalék fölé emelkedik, mivel a termelési csúcsok elkezdik majd meghaladni a villamosenergia-igényt.

Ezzel a problémával szembesülve sokan az elektromos járműveket tekintik megoldásnak. Semmi kétség, hogy az elektromos járműveké a jövő, miután az EU jelentős mértékű szabályozási beavatkozást végez ennek érdekében az autók piacán. Az elektromos járművek azonban távolról sem enyhítenék, sőt inkább tovább súlyosbítanák Németország energiaproblémáit.

Azzal, hogy egyre nagyobb mértékben zöld­ener­gia­forrásokból állítják elő az áramot Németországban, az ottani háztartások már most is a legmagasabb villamosenergia-árakat fizetik Európában. Ha a német közlekedési szektort elektromossá alakítanák át, akkor az áram iránti kereslet megnövekedése további áremelkedést váltana ki, ami tartós károkat okozna az ország iparának. Ha Németország meg akarja akadályozni az áremelkedést, akkor vissza kell fognia zöldambícióit.

A szén-dioxid-emisszió további mérséklése nélkül azonban nem fogja teljesíteni az emisszió csökkentésére vonatkozó uniós előírásokat, ami miatt büntetést kell majd fizetnie az EU-nak.

Csupán két módon lehet kiutat találni ebből a helyzetből. Az első a széntüzelésű erőművek gázerőművekké történő átalakítása, amelyek csupán feleannyi szén-dioxidot bocsátanak ki. Ez legalább lehetővé tenné Németország számára az éves szén-dioxid-emisszió 900 millió tonnáról 770 millió tonnára való csökkentését. Ez a megoldás új gázvezetékek építését tenné szükségessé – hasonlóan az Északi Áramlat 2 közös német–orosz projekthez –, ami azonban jelentős ellenállást váltott ki az Európai Bizottság és Franciaország részéről.

A második megoldás külföldi atomenergia vásárlása vagy új német atomerőművek építése lenne.

Németország hallgatólagosan elfogadná az előbbit, az utóbbihoz pedig egy politikailag fájdalmas folyamaton kellene átesnie, amelynek során visszatérne a realitáshoz, és nyugdíjazná azokat a politikusokat, akik ragaszkodtak az atomenergia fokozatos kivezetéséhez. Svédország – az első európai állam, amely 1979-ben felhagyott az atomenergiával – 2009-ben felülírta döntését. Németországnak talán ezt kell majd tennie. Az ország már elveszítette a legtöbb nukleáris szakértőjét, ám nem kellene messzire tekintenie új atomerőműveket keresve: Franciaországból ugyanis megvásárolhatja őket.

Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org