A tőzsdeparkett legendái | Világgazdaság

Budapesten az első tőzsde 1864-ben nyílt meg, és 1948-ig – a Tanácsköztársaság és az 1944–45-ös ostrom kétszer néhány hónapos szünetét leszámítva – folyamatosan működött. A kommunista egypártrendszer 1948-as kialakítása értelemszerűen a tőkés rend jelképének számító tőzsde bezárásával járt. Logikus volt, hogy a rendszer végnapjaiban, 1988– 89-ben a börze újbóli megnyitása is napirendre került. Az új Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 1990. június 21-i megnyitása a kelet-európai rendszerváltás gazdasági jelképe is volt. Hároméves előkészületet követően – alig három héttel a 43 év múltán első demokratikusan választott magyar kormány hivatalba lépése után – szólalt meg először a New York-i Értéktőzsdétől kapott csengő, amely megnyitotta a kereskedést a Váci utcai tőzsdeteremben. Akik élőben követhették nyomon az első napi kereskedést – köztük e sorok írója is –, egy akkor modernnek számító irodaház ablaktalan, 80 négyzetméteres első emeleti termében zsúfolódtak össze. A teremben több volt az újságíró, mint a bróker, részvény pedig csak egyetlen, az IBUSZ-é.

Huszonháromszoros túljegyzés

A magyarok milliói által áhított, de csak kevesek számára elérhető külföldi utazásokat jelképező IBUSZ-t választotta ki az Állami Vagyonügynökség a tőzsdei úttörő szerepére. Az egy héttel korábban 4900 forinton értékesített 440 ezer darabos részvénycsomagot – az első hazai nyilvános értékpapír-kibocsátást – 23-szorosan jegyezték túl. Maroknyi vállalkozó kedvű magyar kisbefektetőn kívül mind külföldi nagybefektetők. A magyarok minden jegyzett részvényt megkaptak, a külföldiek csak a töredékét annak, amit igényeltek, ezért nem volt meglepő, hogy az első napokban szárnyalt az IBUSZ. Az első kötés 5600 forinton született, a záróár 8000 volt, a harmadik napon pedig már 12 500-at ért a papír. A sajtó és a politikai pártok – kivétel nélkül – kiárusításról beszéltek, parlamenti vizsgálat is indult. Mire elült a botrány, az árfolyam is lekonyult, amiben az 1990. augusztusi Kuvait elleni iraki invázió okozta tőzsdei árzuhanás is közrejátszott. Az évet 4800 forinton zárta az IBUSZ. A tőzsdenyitás után az egyetlen hivatalosan bevezetett részvényre 42 brókercég jutott.

A következő egy évben még 11 részvényt vezettek be a parkettre, ám közülük mára csak a Konzum maradt meg. A kezdeti időszakban a brókercégek gyorsabban szaporodtak, mint a papírok, 1998 közepén már 64en kereskedtek. Az orosz válság azonban rendet vágott soraikban, így 1999-től már több volt a részvény (66), mint a befektetési szolgáltató, mára pedig a hazai tulajdonban lévő nem banki hátterű klasszikus értékpapír-kereskedőket egy kézen is meg lehet számolni.

Suttogó brókerek

Az első évtizedben a börze maga volt a kereskedés helyszíne, a „real-time” adatszolgáltatáshoz a magánbefektetőnek be kellett menni a Váci utcai – 1992től a Vörösmarty téri – tőzsdeterembe, és ha jó füle volt, mindent hallhatott, élőben. (Persze előfordult, hogy az előre megbeszélt, elsősorban határidős deviza- és BUX-üzleteket halkan kötötték meg egyesek, hogy senki ne szólhasson bele, a „suttogó brókereket” a tőzsde etikai bizottsága el is marasztalta…)

Az első időkben az üzletkötés szinte testközelben zajlott, a brókereket csak szalagos kordon választotta el a látogatóktól. Előfordult, hogy egy a sajtót is képviselő kisbefektető nem bírta ki, hogy ne szóljon be a brókerének, ha kedvező ajánlatot hallott. (Meg is kapta ezért a tőzsdetitkárság írásbeli figyelmeztetését.) A tőzsde 1992-ben költözött az öregebb spekulánsok és brókerek által máig nosztalgiával emlegetett Vörösmarty téri palotába. Itt már telefonos kis bokszok álltak a tagok rendelkezésére. A kisbefektetők persze elégedetlenkedtek, a kordon helyett hangszigetelt üvegfal választotta el őket a kerekedési teremtől. Szerencsére a következő évben megjelentek a mobiltelefonok, sokan erre fordították első nagyobb nyereségüket.

„Kosarasoknak” állt a világ

A börzén ekkoriban jelent meg a kárpótlási jegy, a mostanra elfeledett, de hivatalosan mindmáig létező különös értékpapír, amelynek a privatizációs részvényjegyzések idején – amikor adott mennyiséget ezért ajánlottak fel – nagyobb forgalma volt, mint némelyik blue chipnek. A másik újdonság a mára a bankközi piacra visszahúzódó állampapír-forgalom volt. Az első években a tőzsde maga számolta el a kötéseket, a brókerek a tőzsdeterembe vitték be a szép, színes részvénykötegeket, és a Budapest Bank Vörösmarty téri főpénztárába fizették be a befektetők által behozott bankjegykötegeket. (A banki utalás abban az időben három-négy napot is igénybe vett volna.) Az elszámolás 1993 októberében, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Zrt. megalakulásától vált profivá, bár a tőzsdei elszámolási idő egészen az ezredfordulóig még öt munkanapba telt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A szép, színes papírok a Keler megalakulása után már jobbára az elszámolóház óriási trezorjában pihentek, hogy ma már csak a régi értékpapírgyűjtők cseredarabjaiként bukkanjanak föl. A kétezres évek elején eltűntek az utolsó papíralapú tőzsdei részvények, és az elszámolási terminus is rövidült, előbb három, majd két munkanapra. A hazai börzén az első, alig egy hónapos igazi hosszra három évet kellett várni. 1994 januárjában megélénkült a parkett, egyetlen hónap alatt 80 százalékkal ment fel a vezető részvényindex, a BUX. Az ok prózai volt: két nagyobb alapkezelő az év elején átsúlyozta fejlődő piaci alapjait és alig félszázaléknyi magyar papírt is beszerzett. A Hornkormány első két éve apályt hozott a tőzsdén, a Bokros-csomag a forint előre bejelentett csúszó leértékelésével is csak lassan mozgatta meg a befektetők fantáziáját. Először a hazai kisbefektetők, a „kosarasok” ébredtek. Ők a forint valutakosarának (70 százalék német márka, 30 százalék amerikai dollár) megfelelő valutát adtak el forint ellenében, bízva a leértékelés ütemének tartásában. A másik oldalon a szkeptikus külföldiek álltak, akik nem bíztak a forintban. Három évig a „kosarasoknak” állt a világ, sok spekuláns így szerezte első tízmillióit.

Rába-jegyzés Tominál a nyolcadikon!

Időközben a privatizáció is megélénkült, egyre több vonzó részvényt kínáltak a hazai befektetőknek kárpótlási jegyért. 1994–95-ben a Richtert 1400, a Molt 1100, az OTP-t a kisbefektetőknek kedvezménnyel 1080 forintért lehetett megvenni. (Ma a részvényfelváltásokat is figyelembe véve az akkori árfolyam 42-, 23- és 105-szörösét érik e papírok, nem is számolva az osztalékkal!) Persze, nem egyszerűen: a brókercégek előtt már a jegyzés napjának estéjén elindult a sorban állás. A spekulánsok hamar észbe kaptak és bérsorbanállók tucatjait mozgósították.

Temérdek korabeli részvény és értékpapír mellett az 1830. január 28-án megjelent Hitel egy példánya is Korányi G. Tamás gyűjteményét gazdagítja. A művet Széchenyi István gróf Károlyi Györgynek dedikálta
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Nem egy ismert mai nagyvállalkozó indult egyetemistaként jegyzésszervezőként. A közgázos, jogászkollégiumokban megjelentek a kézzel írt plakátok: „Rába-jegyzés Tominál a nyolcadikon!” Természetesen nem maga a jegyzés történt a koleszekben, csak itt osztották el a meghatalmazásokat és a kárpótlási jegyeket a másnap jegyző egyetemisták között, akik utána néhány ezres jutalék fejében a megbízóknak adták le a megkapott, fejenként kis tételű részvényt.

Az orosz krach

Ahogy nőtt a kínálat (a Danubius, az Egis, a BorsodChem, a TVK, a magáncégek közül a Zwack, a Cofinec, valamint a Pharmavit papírja is eljutott a parkettre), úgy nőtt a külföldi alapok étvágya. Újabb január, újabb átsúlyozás. 1996 első hónapjában – miközben a hazai lakosság még a Bokros-csomagot átkozta – a magyar tőzsdén hirtelen beköszöntött az aranykor. A BUX 19 hónap alatt 1530-ról 8483 pontig száguldott. A privatizált új papírok árfolyama négy-hatszorosára emelkedett. Eleinte úgy tűnt, hogy a pesti tőzsde a nemzetközi trendekre fittyet hányva szárnyalt. Az 1997. októberi távol-keleti pénzügyi válság, amely országok sorát roppantotta meg, alig néhány hetes lejtmenetet okozott. Még a legnagyobb magyar kibocsátást, az akkor még Matáv (ma Magyar Telekom) 1997. novemberi budapesti és New York-i tőzsdei bevezetését sem kellett emiatt elhalasztani. Óriási esemény volt az első kelet-európai részvényt a NYSE-re bevezetni, a Matáv a 730 forintos kibocsátási árfolyamán számolva többet ért, mint az OTP, a Mol és a Richter együttvéve. (Ma az OTP a hetedét éri…) A nemzetközi viharok ellenére a 1997-es évet a BUX 8000 ponton, a Matáv 1000 forint felett zárta. A BÉT 3600 milliárd forintos akkori részvénykapitalizációja tízszerese volt a két évvel korábbinak, és az akkori magyar GDP 36 százalékára rúgott. (Ezt a szintet azóta sem tudta akár csak megközelíteni is…)

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A következő krízis azonban véget vetett az aranyéletnek. 1998. augusztus 17én az orosz jegybank leértékelte a rubelt és felfüggesztette a külföldi adósságok kifizetését. A magyar gazdaság – a tőzsdei cégek közül a Richter és a Mol – ezernyi szállal kötődött az oroszhoz. A külföldi befektetők pánikszerű tőkekivonásba kezdtek. Az augusztus elején még 8800 ponton álló index szeptember 21-én már csak 3775-ön volt. (Ez máig negatív rekord.) A szinte árkorlát nélküli külföldi részvényeladások nemcsak a brókereket sokkolták, de a forint árfolyamát is letörték. A magyar fizetőeszköz két év után a ±4,5 százalékos ingadozási sáv erősebb szélétől a gyengébbig esett, a 9 százalékos változás kiütötte a határidős piacot. A „kosarasok” gyakran mindenüket elbukták, sőt volt, aki annál is többet… Brókercégek sora ment tönkre, és a belvárosi bárokban a legendák szerint sportautókat lehetett fél áron venni. Kisbefektetők tízezrei szenvedtek óriási veszteségeket, sokkal többen, mint 2008–09-ben. Kárukat 1998 őszén mintegy 15–20 milliárd forintra becsülték. A magánkézben lévő részvények 1998 közepén még 500 milliárdos állománya 1999 végére a felére csökkent, pedig ekkorra az árfolyamok már konszolidálódtak.

Megtisztult a brókerszakma

A válságnak két fontos következménye volt: egyrészt megtisztult a brókerszakma (a BudaCash és a Quaestor botrányáig, másfél évtizedig nem volt hangos bukás), másrészt szorosabbá váltak a szálak a nemzetközi és a magyar tőkepiac között. 1999–2000-ben a Szilícium-völgyből indult internetbuborék hullámai már a magyar tőzsdét is elérték. Nálunk nem voltak dotcom papírok, de a befektetők találtak. A Matáv kurzusát 2655 forintig húzták, a Fotex pedig 1000 forintig duplázott arra a meg nem valósult tervére, hogy netes áruházat nyit – majd valamikor…

Fotó: Móricz-Sabján Simon

1999. októbertől 2000. március 9-ig a BUX 6300 pontról 10 471-ig emelkedett. Ezen a napon a Matáv adta a BÉT teljes 5000 milliárd forintos részvénykapitalizációjának többségét, majdnem a magyar GDP negyedét érte. A dotcom lufi kipukkanása fokozatos volt, a forgalom a negyedére esett vissza, elmaradtak az új kibocsátások. A változást Magyarország EU-csatlakozása hozta el, a konvergenciahossznak nevezett áremelkedés – amit persze ismét a külföldiek vételei fűtöttek – 2004-ben 57 százalékkal növelte az index értékét, amely az évet már majdnem 15 ezer ponton zárta.

Időközben a börze is alaposan megváltozott. Még 1999-ben elhalkult a tőzsdeterem, kiürült az üvegfal mögötti látogatótér, az úgynevezett „reménykedő”. A brókerek már nem jártak be a Vörösmarty térre, az újabb generációk már nem szemtől szembe, hanem a számítógépen kötnek, így nem is ismerik egymást. Közben a tőzsdetagok közös – mondhatni, szövetkezeti – tulajdonában álló Budapesti Értéktőzsde is átalakult, részvénytársasággá vált. Ennek hatását néhány jól ismert hazai befektető jobban mérte fel, mint maguk a tőzsdetagok. Néhány hónap alatt az Arago, a Baál Zrt. és a Cashline Értékpapír alkotta trió (az ABC) megkaparintotta az értéktőzsde részvényeinek 51, az ekkor még különálló Budapesti Árutőzsdének (BÁT) pedig a 76 százalékát, ezzel a Keler tízmilliárdos vagyona felett is komoly befolyást szereztek. A trió 2004 májusában 34 millió euróért eladta pakettjét a Bécsi Tőzsde és az UniCredit konzorciumának, így a BÉT egy évtizedre – amíg az MNB meg nem vásárolta a részvények 88 százalékát – a Wiener Börse érdekeltségévé vált.

Mol-izgalom

A 2008–09-es válság előtt a BUX index 2007 nyarán állt legmagasabb pontján, az akkori 30 ezres értékét csak 2017ben érte el újra. Akkor a Mol körüli felvásárlási csaták (osztrákok, oroszok vetélkedtek a magyar olajcég kontrolljáért, de végül a magyar állam lett a befutó) 30 ezer forint fölé hajtották a társaság árfolyamát. Ahogy csökkent a Mol-izgalom, úgy esett a BUX index is, 2008 augusztusában – amikor már sokasodtak a válságjelek a világ tőzsdéin – 20 ezer pont alá bukott a mutató. Októberre a felére esett az index, és 2009 márciusában – a krízis legmélyebb pontján – 1500 forintért lehetett OTP-t, 9000-ért Molt venni. Aki akkor bevásárolt, a következő évtizedben sokszoros profitot ért el, mivel a válság mélypontján az eladók zömmel külföldiek, a vevők pedig hazaiak – ők jobban bíztak saját nagy cégeikben – voltak; a kétezres évek második évtizedében folyamatosan nőtt a magyar kézben lévő papírok aránya.

Brókerek dolgoznak a tőzsdenyitás előtt, még 1989-ben a Váci utcai Nemzetközi Kereskedelmi Központban
Fotó: MTI ARCHÍV

A hazai spekulánsréteg reneszánszát 2016–17-ben a Konzum és az Opus ralija hozta el. A két Mészáros-papír árfolyama egy év alatt százszorosára, illetve ötvenszeresére emelkedett, ez pedig több tízmilliárd forinttal gazdagította a kisbefektetőket. E részvények forgalma rendre lekörözi a legkisebb blue chipét, a Magyar Telekomét, és árfolyamuk nemritkán napi 5–10 százalékot ugrál. A börziánerek újra rákaptak a gyors pénz ízére, és a mára kissé lanyha ármozgást produkáló K–O páros helyét átvették az új kedvencek, az Est Media, a Plotinus és az Altera. Üres tőzsdei társaságok részvényei hetek alatt duplázódnak, a semmit sem érő cégek milliárdokkal kecsegtetnek a neten terjedő pletykák hatására – velünk vannak a 2020-as évek nosztalgiapapírjai…

A cikk a Manager Magazin márciusi számában jelent meg
(A tőzsdeparkett legendái)