A robotok már az inflációt is felfalják?

A robotok már az inflációt is felfalják?


Az elmúlt hónapok legnagyobb figyelemmel kísért makrogazdasági eseménye a nagy jegybankok monetáris politikai irányváltása volt. Miközben a kötvénypiaci hozamok újabb és újabb mélypontra süllyedtek, a globálisan meghatározó központi bankok ismét a laza monetáris politika mellett köteleződtek el. Az amerikai Fed július végén már az első kamatcsökkentő lépést is megtette, és egyre-másra jelennek meg a találgatások az Európai Központi Bank szeptemberi döntésével kapcsolatban. Indoklásként minden esetben a tartósan alacsony – és újabban ismét mérséklődő – inflációs környezet jelenik meg.

A központi bankok rendkívüli erőfeszítései ellenére a fejlett világban a fogyasztói infláció közel egy évtizede rendkívül alacsony szinten áll. Ebben az előrejelzések szerint a következő években sem várható változás. Tekintve, hogy az inflációt a legutóbbi válságig egészen jól leíró – a munkapiac állapotát a fogyasztói árakkal összekapcsoló – úgynevezett Phillips-görbe nem működik, az utóbbi években egyre égetőbbé vált a kérdés: vajon mi okozza a fejlett világ alacsony inflációs rátáját? Válaszként a korábban kevésbé vizsgált strukturális tényezők irányába mozdult el a figyelem. Sorra jelennek meg az elemzésekben olyan magyarázó változók, mint a társadalmak öregedése, az egyenlőtlenségek, a globalizáció, a historikus magasságokban járó adósságok vagy épp a technológiai fejlődés. Az utóbbi számszerű inflációs hatásait illetően a jegybankok különösen hallgatagnak bizonyultak (szerencsére az üdítő kivételek közé sorolható a Magyar Nemzeti Bank is, amely az elmúlt években több elemzésében is körbejárta a kérdést).

Pedig a technológiai fejlődés, a robotok és a mesterséges intelligencia növekvő használata egyre szélesebb körben alakítja át életünket.

Nem szükséges különösebben nagy vátesznek lennünk hozzá, hogy lássuk: az új megoldások ezzel párhuzamosan alapvető makrogazdasági összefüggéseket is teljesen átírnak. A szemünk előtt kiteljesedő technológiai forradalom az inflációt akár tartósan el is tüntetheti. A technológia fogyasztói árakat alakító hatásai a termelési költségek, a kínálat és a kereslet relatív nagysága, valamint az árakat meghatározó piaci mechanizmusok oldaláról egyaránt jelentkezhetnek.

A robotok és a mesterséges intelligencia elterjedése gazdaságainkban korábban nem tapasztalt termelékenységjavulást hozhat. A gépek évtizedeken belül fizikai képességeink mellett agyi kapacitásaink megsokszorozására is képesek lehetnek. Ezzel a termelés (határ)költsége egyre alacsonyabb szintre süllyedhet. A digitális forradalommal az információ tárolásának és feldolgozásának költsége rohamosan csökken, és az internet globális elterjedésével a kereskedelem a fizikai térből a kibertérbe kerül át.

A fogyasztók – a költséges, vertikálisan integrált kereskedelmi hálózatok kiiktatásával – azonnal, szinte költségmentesen válogathatnak a világ legkülönbözőbb pontjain lévő termelők termékeiből.

Egy ilyen világban a szállítási költségek természetesen továbbra is hátráltató tényezőnek számíthatnak, azonban az önvezető technológiák, a drónok és – a szénhidrogén helyett egyre inkább – az alternatív energiaforrásokat használó járművek gyorsan megoldást adhatnak erre a problémára is. Az alacsonyabb termelési és szállítási költségek, a nagyobb kínálat, a digitális térben növekvő verseny, mind-mind olyan tényező, amely tartósan lejtőre küldheti a fogyasztói inflációt. A változás már elkezdődött, éppen ideje térképeinket is modern világunkhoz igazítani.

Végezetül egyetlen gondolat a korunkat meghatározó új trendekről: az öregedő társadalom, a technológiai fejlődés és a növekvő államadósság Japán mindennapjait már a kilencvenes évek eleje óta meghatározza. A válaszok keresését érdemes a sokáig kivételként kezelt japán jelenségek mélyebb megértésére is kiterjeszteni.





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu