Connect with us
img

Super News

A nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket a magyarok

A nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket a magyarok

PÉNZÜGYI HÍREK

A nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket a magyarok

[ad_1]

Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén – mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette:

a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek, megállják a helyüket.

Fotó: Kallus György

Az államtitkár Kazanyban a fiatal szakemberek világversenyének döntőjén elmondta, a WorldSkills verseny megtestesíti a duális képzés lényegét, a versenyzők felkészítésében az iskolák és a cégek képviselői egyaránt részt vettek.

A duális képzés megerősítése a gazdaság igényeit szolgálja

A szakmák olimpiájának is nevezett rendezvényen az idén mintegy 56 szakmában 1300 fiatal szakmunkás versenyez 63 országból. Az eredményhirdetés a keddi zárónapon lesz. A magyar csapatban 22 szakmában 24 fiatal szakmunkás szerepel. Pöklöskei Gáborné hangsúlyozta, Magyarországon a szakképzés átalakítása, a keresletvezérelt, duális képzés megerősítése a gazdaság igényeit szolgálja.

Ez a folyamat jó úton halad, amit az is mutat, hogy a magyar versenyzők a feladatok megoldásában nincsenek elmaradva.

Megjegyezte: a magyar fiatal szakemberek olyan nemzetek között szerepelnek, amelyek kifejezetten versenyspecialisták, éveken keresztül trenírozzák a tanulókat az eredményes szereplésért. Pölöskei Gáborné emlékeztetett, a tavalyi budapesti EuroSkills verseny megszervezése nagy előrelépést jelentett és a jó irányba mutatott a szakképzés népszerűsítésében, hozzájárult ahhoz, hogy a kazanyi világversenyre a korábbiakhoz képest jóval több magyar versenyző tudott kijutni.



[ad_2]

Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!