DIGITÁLIS MARKETING HÍREK
Restaurálták A tanú című filmet, és bemutatják Cannes-ban – E-volution
[ad_1]
Ez sorozatban a negyedik év, hogy a Cannes-ban a filmfesztivál klasszikusokat bemutató kísérőprogramjában magyar filmet is vetítenek. Idén májusban A tanú, Bacsó Péter klasszikusa lesz a program része
Az elkészítése után tíz évre dobozba zárt A tanú című alkotást először 1981-ben vetítették Cannes-ban, és ezután 32 országban mutatták be.
A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján, a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója, áll a kreatív.hu cikkében. A kivágott részeket – amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő hosszú kutatómunka során – a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni filmbe, és „hozzáfényelni” a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható a cenzúrázatlan változat.
Így látható lesz például Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, és az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel.
Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
[ad_2]
Source link








